Előző levelünkben elmeséltük nektek, hogyan is kezdődött a Pet Farm Family márka története Prágában, de úgy lesz teljes a történet, ha arról is mesélünk, hogy kik is vagyunk mi, akik Magyarországra elhoztuk nektek a termékeket.
Egy házaspár vagyunk, Teodóra és Zsolt. Mindketten elkötelezett állat- és környezetbarátok valamint menthetetlen kutyások vagyunk. Életünk jelentős részét imádott kutyafajtánknak, a Szibériai Huskynak szenteltük. Aranykoszorús mestertenyésztői címünk mellett több, mint 150 champion címet gyűjtöttek össze az általunk tenyésztett kutyák.
Tenyésztői pályafutásom kezdete még az általános iskolai éveimre nyúlik vissza, igaz akkor még egerekkel "dolgoztam". Ajándékba kaptam egy fehér és egy fekete egeret, ők voltak tenyészetem alapító egyedei. A tenyészet indításakor az lebegett a szemem előtt, hogy hamarosan ország-világ a szenzációról fog beszélni: "Nagy Teodóra, 6. osztályos általános iskolai tanuló sikeresen kitenyésztette a dalmata mintázatú, fekete pöttyökkel borított fehér egeret!” A nagy bejelentés persze elmaradt ... a kisegereim között lettek fehérek, feketék, de pöttyös egy sem lett. Megkaptam az első leckét az öröklődésről, rá kellett jönnöm, hogy ez bizony bonyolultabb, mint gondoltam.
Tíz évvel az egerek után láttam meg egy képeslapon a végzetemet, egy elbűvölő kutyát és rabul ejtett a szépsége. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Gyönyörű, ferde metszésű, kifejező szemek, pajkos, huncut tekintet, sűrű, ránézésre is ölelni való bunda! Úgy éreztem nincs még egy kutya fajta, amely ehhez a szépséghez fogható. A képeslap megpillantásától számítva egy év múlva pedig már a kezemben tartottam Magyarország 62. Szibériai Husky fajtájú kutyáját!
Ez a különleges kutyafajta lett a hobbim, ami később a gyermekeimet és az egész családot is teljesen magával ragadta. Csodás élményekkel lettünk gazdagabbak, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, és közben folyamatosan képeztük magunkat és tanultunk a kutyákról. Különösen sok időt töltöttünk a kutyatápok megismerésével, kerestük a legjobb minőséget, amely által kutyáinkat folyamatosan jó egészségben és jó formában tarthatjuk.
Így találtunk rá a Pet Farm Family-re, ami hasonlóan nagy hatással volt ránk, mint az a képeslap a gyönyörű Husky képével sok évvel ezelőtt. Egy cég, amely nem ismer megalkuvást, ha minőségről van szó. Egy csapatnyi fiatal, akik arra tették fel az életüket, hogy ellent mondjanak mindenféle iparági sztenderdnek és megmutassák, hogy igenis lehet első osztályú, emberi fogyasztásra alkalmas alapanyagokból valóban egészséges ételeket készíteni kutyáknak és cicáknak.
Létezik ilyen tényleg? Büszkén és őszintén mondom, hogy igen.
Minden húsféleség, amit termékeinkhez használunk fenntartható, szabad tartásban működő farmokról vagy a vadonból származik. A farmon nevelt állatok szabadon, természetes módon táplálkoznak, füvet legelnek és nincsenek felesleges antibiotikumokkal és egyéb vacakkal kezelve. A termékeinkhez felhasznált húsok mellett a friss zöldségek, gyümölcsök és gyógynövények is helyi, organikus farmokról származnak. Nem használunk gabonát, burgonyát, hüvelyeseket vagy egyéb olcsó töltelék anyagot. Termékeink mentesek minden szintetikus anyagtól, színezéktől ízesítőtől és tartósítószertől. Felhasznált alapanyagaink az élő bizonyítékai annak, hogy igenis lehetséges hagyományos, természetes módon is állatokat tartani, zöldséget, gyümölcsöt termeszteni, és teljesen felesleges műtrágyákkal, kemikáliákkal, rovarölőkkel mérgezni a növényeket és a talajt.