A mai témánkhoz hívtam egy társszerzőt, Sasha-t. Arra gondoltam, hogy ő még közelebb áll a mai témához, hiszen főképp neki nem mindegy mivel tömi meg nap, mint nap a pocakját.
Sasha 9 éves, úgyhogy egy tapasztalt kutyahölgyről beszélhetünk, bár amikor pár napja rutin ellenőrzésen jártunk az állatorvosnál és Sasha könnyed elegáns mozdulattal felugrott először a váróban a gazdik számára elhelyezett padra, majd onnan az ablakba … hát nem bántam, hogy épp senki nem látta a cseppet sem érett kutyahölgyhöz illő produkcióját. Ettől függetlenül higgyétek el Sasha nagyon képben van, ha táplálkozásról, ennivalóról, jutalomfalatról van szó.
Át is adom neki a szót:
Hello kutyapajtikák! Na végre szóhoz jutok én is. Ma nagyon komoly dologról szeretnék veletek beszélni, úgyhogy hegyezzétek a fületeket.
Tudjátok itt pihenek a gazdim mellett egész nap, mikor dolgozik és csak hallgatom, ahogy telefonon beszélget más kutyás gazdikkal. És tudjátok, azt kell mondjam iszonyat szerencsés vagyok! Persze hosszan sorolhatnám, hogy miért is érzem szerencsésnek magamat, de most elsősorban a mindennapi hamira gondolok, illetve pontosabban arra, hogy a gazdim csak olyan dolgokat ad nekem és a falka társaimnak enni, ami valóban kutyának való!
Nem is értem, ki találta ki, hogy a kutyák szeretik a kukoricát, a búzát, a borsót meg a többi számunkra haszontalan dolgot?! Engem még soha nem csábított el egyetlen kukorica mező vagy borsó ágyás sem! Bezzeg a nyuszika! Na az már fincsi lenne!
Ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy tuti nem a farkas őseim táplálkozási szokásait megfigyelve készítettek gabonás tápot a kutyáknak (lehet, hogy spórolni akartak rajtunk?)!
Alkalmazkodunk mi hozzátok, emberekhez ahogy csak tudunk, de ha hiszitek, ha nem, az emésztőrendszerünk egy az egyben olyan, mint a farkasé mind a mai napig!
Lehet, hogy ha egy Chihuahua kutyára nézünk, akkor ez nem annyira nyilvánvaló, de nézzetek csak rám! Tisztára olyan vagyok, mint egy farkas csak vörösben. VAU!
Szóval kedves pajtikák, véssétek az eszetekbe: A KUTYA HÚSEVŐ!
Ha mégsem lenne elég, amit itt VAU-zok nektek, akkor össze-apportíroztam pár tényt:
1, A növényi táplálékok sok cellulózt és keményítőt tartalmaznak, ezek felbontása, optimális hasznosulása egyrészt bizonyos nyálban jelenlévő emésztőenzimek jelenlétében, illetve alapos őrlést, rágást követően történik meg. A gazdinak vannak ilyen enzimjei, meg a szomszéd kecskének is, de nekem egyáltalán nincsenek. VAU!
2, Az én erős, hegyes, ollószerűen záródó fogaim arra valók, hogy a husiból egy darabot letépjek és úgy ahogy van, rágás, aprítás nélkül lenyeljem. Ragadozó vagyok, ami benn van a pocakomban, azt már nem veheti el tőlem senki! Nem is tudom az állkapcsom jobbra balra mozgatni, hogy megőröljem a táplálékot, mint a növényevők és a mindenevők.
3, Ahogy haladunk tovább az emésztőrendszerem vizsgálatában egyre feltűnőbb különbségekre bukkanunk. Az én gyomorsavam bizony tízszer olyan erős (YESSS!), mint a gazdié – ezért nem lesz semmi bajom, ha egy több napja kinyúlt állatból falatozok. Na persze csak akkor, ha azt nem számítjuk bajnak, hogy a gazdi irtó dühös lesz érte!
4, A tehenek, kecskék meg a többi növényevő állat emésztőrendszere akár 30 méter hosszú. Mondanám, hogy nagyzolni akarnak a baromi hosszú emésztőrendszerükkel, de az az igazság, hogy azért kell nekik ez a fél utcányi ilyen-olyan gyomor meg bél meg hasonlók, mert miután a növényi táplálékot jól szétőrölték a fogaikkal, elkeverték az enzimes nyálukkal még meg is kell erjesszék azt, hogy hasznosítani tudják. Na nekem erre biztos, hogy nincs időm!
Az én emésztőrendszerem irtó rövid, mindösszesen 60 cm, a macskáról ne is beszéljünk, az övé csak 30 cm.
Úgyhogy látjátok ti is, alkalmazkodunk meg minden, de se a nyálunk nem lett a tehenekhez hasonló, se kérődzni nem tudunk, és még az emésztőrendszerünk se lett hosszabb az évszázadok alatt.
Hagyjatok békén ezekkel a gabonákkal, meg hüvelyesekkel. Maradok a husinál!
Pacsi mindenkinek!
Sasha voltam. VAU!
